A tér és a test játéka

A Telekom Nyrt. székháza a Könyves Kálmán körúton

Bevezetés

Amikor a Telekom 2006-ban összevonta a vezetékes és mobil üzletágát és létrehozta ezzel a Magyar Telekom Nyrt-t, szinte azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy az egységes vállalti működés érdekében egyetlen épületbe kell telepíteni az addig különböző telephelyeken működő részlegeket. Az előkészítés 2007-ben indult, 2008 első felében pedig a Telekom komolyan nekilátott egy új székház tervezésének.[1] Felmérték a piacot, meghatározták a lehetséges helyszíneket és ennek eredményeként hamar kiderült, hogy – már a benzinköltségek racionalizálása miatt is – megtérülő projektről lesz szó. Kezdetben negyven helyszín merült fel, ám számuk gyorsan apadt. A belső elemzésekből kiderült, hogy az ideális terület nem csak villamossal közelíthető meg, de autóval és metróval is, viszont ha a Hungária körúton bévül esik, akkor az autósok számára vállalhatatlan az ingázás; ha azon kívül: a tömegközlekedést használók járnak rosszul. Utólag sem tűnik hát meglepetésnek a végleges helyszín, amely mellett a legtöbbek mentális térképén egy Váci úti, netán kelenföldi városrész körvonalazódhatott ezekkel a feltételekkel.

A tempót vevő előkészítést a válság torpantotta meg 2008-végén: a beroppant gazdasági környezetben kétségessé vált, hogy a cég tudja-e értékesíteni az ingatlanjait. Az egyes részlegeket befogadó öt irodaházból négy a csoport tulajdonába tartozott, így pár évre pihentették az elképzelést. A terveket az ingatlanpiac 2011-es élénkülésével porolták le és ekkor döntötték el azt is, hogy saját tulajdon helyett bérleményben költöznek. A Telekom ingatlanfejlesztői pályázatot hirdetett: a nyertesnek nem csak az volt a feladata, hogy gondoskodjon a helyszínről és a székház – rendkívül részletesen meghatározott – műszaki tartalmáról, hanem az is, hogy megvásároljon legalább kettőt a Telekom portfoliójában szereplő épületállományból. Azzal, hogy a cég részben a saját ingatlanjaival kívánt fizetni a projektért, sikeresen biztosította azt, hogy ne ragadhasson a műszaki-távközlési palettájától voltaképp idegen irodaház-tulajdonaiban. Az ingatlanfejlesztői pályázaton a Wing Zrt. mellett a másik esélyes a Futureal volt, amelyik a Budapest One Business Parkkal – egy hasonlóképp jó adottságú őrmezői projekttel volt sokáig versenyben.

Az ingatlanfejlesztői megmérettetés részeként 2013 őszén hirdetett a Wing Zrt. meghívásos tervpályázatot a székház tervezésére, amelyen a Tiba Stúdión kívül néhány nagyobb iroda vett részt. A Wing két helyszínt jelölt meg: az egyik a Reno Udvar volt, a másik a Groupama Aréna előtti telek. A meghívott irodák feladata az volt, hogy két-két megoldást készítsen mindkét helyszínre. Az egyik változat a „kampusz-modellt” követte: ebben a rendszerben több, kisebb épületet helyeztek a telkekre, valamiféle csoportformát létrehozva. A másik verzió a „fejlesztői modell” szerint készült: ebben egyetlen nagy épület integrálta a rendeltetéseket és rendszerint valamiféle megaformát eredményezett[2]. A nemzetközi székházépítési gyakorlatban az utóbbi az elterjedtebb: nem csak az irodaterek flexibilitása és a gazdaságos működtetés, de a mérettel együtt adódó, tágabb önképviseleti lehetőségek miatt is. A méret egy székház esetében persze nem azonos a léptékkel: gyakran a házszerűség vagy tömegszerűség mentén válnak el egymástól a tohonya közhelyhalmok és a kommunikatív építészeti tettek. A kihívás a Telekom esetében is az volt, hol találódik középút a rutin és a túlformált szobrászat között egy olyan helyen, ahol urbanisztikai kontextus jobbára autochton műtárgyak halmaza.

A 2013 novemberében induló pályázat során a TIBA Stúdión belül több változatot is megvizsgáltak mindkét helyszínre, mindkét programra, és azok közül a Winggel is egyeztetve a legjobbnak tartott javaslatokon dolgoztak tovább[3]. Utóbb már nehéz kibogozni a ház tervezéstörténetét, de az ingatlanfejlesztői konzultációk eredményeként – a Winggel egyetértve – idővel felhagytak a kampusz-modellek fejlesztésével, így a négy változat helyett már csak a két a fejlesztői variánst finomították illetve véglegesítették. A Wing pályázatán a helyszínek alapján hirdettek nyerteseket: a körutat az a változat nyerte, amelyet Honti Viktória ötlete alapján dolgoztak ki a Tibában, a váci úton pedig a Vikár és Lukács Építészstúdió mögött lettek másodikak. A Wing a két helyszínt a pályázaton győztes tervekkel együtt ajánlotta a Telekomnak, amelyik először a Reno Udvart választotta. Ez a döntés a Tibán belül komoly csalódást és kétségbeesést okozott, ám a Telekom – a repülőtér közelségét is figyelembe véve – végül mégis a Könyves Kálmán körúti helyszín mellett döntött, amelyre viszont a Tiba Stúdió adta a meggyőzőbb választ, így 2015 elején velük kötöttek szerződést a tervezési munkákra.

 

A ház

A Könyves Kálmán körút 34-36 számú telket a Groupama Arena építése során alakították ki, a körút mentén zártsorú beépítési követelménnyel. A szabályozás az északra már megvalósult térfalat kívánta folytatni, és ennek érdekében akár negyvenöt méteres építménymagasságot is megengedett. A kerületi szabályozási terv ennél viszont szigorúbb, meg akarta akadályozni, hogy épület mögé zárják a stadiont, ezért előírta, hogy annak vizuális kapcsolatban kell maradnia a körúttal; rendelkezett továbbá egy harminc méteres gyalogos sáv körút menti kialakításáról is azért, hogy a meccsre látogató tömeg biztonságosan közlekedhessen. Mindez találkozott a formálódó építészeti koncepcióval is, amely nem akarta kihasználni még a szigorúbb helyi beépítési mutatókat sem.

A körúti helyszínen a tervezés első lépéseként feltették a telekre a maximális volument, amely egy tizenhat méteres traktusokból álló, udvarokkal osztott, keskeny, magas tömb lett. Ez a tömb lazult, kontextualizálódott a későbbiekben oly módon, hogy a formai oldódásával együtt is megőrzött valamit az első elképzelések tömegjellegéből, méretfüggetlen monumentalitásából.

Egy négy- ötezer ember befogadására alkalmas épület hatalmas volumen. Az első vázlatokat rögzítő Honti Viktória ötlete az volt, hogy variánsában egyszerre fogja hadra a topográfia által sugallt városkapu-helyzetet és a porozitás elvét. A képletszerű első vázlatot a traktusok átvágásával, lyuggatásával próbálta könnyíteni. Az eredmény a Menger-szivacs[4] elvén működő, térbeli fraktálokból szervezett lyukarchitektúrára emlékeztetett. Ez a rekurzív perforációkkal porózussá tett tömeg vette fel a telekadottságokból – a stadion láttatandóságából – eredő ferdeségeket és torzította önmagát egy olyan kristályszerűen hasított geometriává, amely a tervezés folyamán mindvégig megőrizte eredeti egylényegűségét.

A formai truváj mellett azonban ott volt megválaszolandó kérdésként, hogy mitől is lesz ez a kompozíció székház. Választ erre nem az identitás építészeti leképezésében, képviseletében találtak, hanem a térszervezésben: a városi- és a félpublikus-; a zárt- és a transzparens-; a külső és a belső terek dramaturgiájában. A székházjelleg feltételezett[5] valamiféle nagygesztust, ez a kapitális sarokkonzol formájában meg is született, de éppígy megkövetelt valamiféle városias mozdulatot is, amely a reprezentatív, a külvilág felé fokozatosan bezáródó udvar- és aulasorban kezdett formálódni. Azzal viszont, hogy felnövelték a traktusok közötti szabad tereket, az eleinte tömör, magas épület elkezdett az Albert Flórián út felé „kúszni, szélesedni, laposodni”. Az eredetileg magasház kategóriába tartozó épület így középmagas szintűre csökkent, ami a tervezési kihívások egyszerűsítése mellett gazdaságosabbá tette a közlekedést és a lépcsőházakat is, mi több, segítette több funkció, így a futópálya biztonságos tetőszinti rendezését is.

Az imént említett szélesedés azonban nem érintette az épület súlypontjába tett szűkebb, zártabb teret, amely a tágas udvarokkal és bejárattal ellentétben alkalmas lett arra, hogy felvegye a központi elosztótér funkcióját. Ehhez, az épület szívében elhelyezkedő fedett átriumhoz csatlakozik a legtöbb közösségi funkció, elérhető innen az épület számottevő része és innen indulnak a panorámaliftek is. A központi átrium felértékelt szerepével viszont szükségképp erősödött a székházjelleg is: ennyire reprezentatív aulával a bérirodaházak műfajában – Zalaváry Lajos eredeti Astoria-projektjét leszámítva, ahol szintén egy üvegezett városi térben futottak a panorámaliftek – a hazai piacon nem igazán lehet találkozni.

De éppígy idegen a műfajtól a felvezető terek rafinériája.

Míg az udvarok, a bejáratok és a konzol az épület tömegének egészét érintő mozdulatokból adódnak, addig a homlokzati törések a finom vágások és illesztések rendjét mutatják. Míg a csatlakozó felületek a térfalak finom eltérítéséről szólnak, addig a konzolok az épület testébe történő behatolás helyzeteit jelzik. A főbejáratot kiemelő árkád, a mögötte sejlő térre forduló arany felület és a hiányként megjelenő udvar sötét negatív-teste egyetlen, már-már barokkos térbeli kompozíciót alkot. Az árkád alatti térfal a konferencia-blokkal együtt teremt különleges helyzetet, amelyben a keretektől való elmozdulás segíti a tömegek csendes átvezetését.

A gigantikus sarokkonzolt ugyan pillérek támasztják meg, de ezeken áthaladni térérzeti ősélmény, amelyet a városi udvar axis mundija, később az előcsarnok nyomottabb belmagassága, végül az aula ismételten égre tárt tere követ. Ez a dinamika a használatban is megismétlődik: a Könyves Kálmán körút sarkán kialakított köztér még szabadon bejárható, majd a barokkos sorozatot idéző nyitány után egyértelmű tagolással jutunk egy átmeneti térbe, innen a kívülállónak viszont már csak a tekintete jut tovább egy zárt kertbe, a dolgozók számára fenntartott udvarba.

A tömeget is e három tér differenciálódása alakítja. Találkozásaiknál nem csak megtörik, de a térbeli fraktál emlékeként perforálódik is homlokzat, így őrizve meg az első vázlatok porozitását. Tervezéstechnikai kihívást jelentett ugyanakkor az, hogy – szerkezeti, használati és gazdasági okok folytán – ezek a nyílások hamar betömődtek. Olyan megoldást kellett találni, amely nem csak hitelesíti a Menger-szivacs képzetét, hanem az eszközült rendelt motívumok és a formaelmélet szintjén is igazolja azt. A szárnyakat korábban átvágó lyukak helyére közösségi funkciók kerültek, a nyílásokat pedig fél traktus mélységű „fülkékre” redukálták, hogy biztosítsák a szintek Telekom által igényelt átjárhatóságát. Kívülről és belülről is történik ezekben a pozíciókban azonban valami, ami megakadályozza, hogy a kivágás ne csökevényesedjen ornamentikává. Azzal, hogy ide kerültek a rekreációs funkciók, lehetőség nyílt arra, hogy ezt az elemsort olyan térbeli kollázs részeiként kezeljék, amelyben a különböző kompozíciós elemek az épület funkcionális rendszerére reagálnak.

A régi lyukak mementóiként megjelenő térflekkeket – a tömeg nagygesztusából eredeztetett metaforával – kitöredezettségekként határozták meg, melyek felületkezelése ezért egyáltalán nem bizonyult egyszerű feladatnak. A kézenfekvőnek tűnő háromszög-kristály kitöltést elvetették, ezek ugyanis begyűrt, betömött jelleget adtak volna egy olyan mezőnek, amelyről a folytatólagosságot, a felület-mögöttiséget kellett volna olvasni[6]. Mint ahogy a nagytömeg formagenealógiája sem az addíció, vagy a kiöntés elvén szerveződött, az emlékperforációknak is az elvétel, a kifaragottság által kellett megszületni. A tervezők számára fontos volt, hogy a kipattintott felület mintázata túlnyúljon azok keretein és mintegy kontinuumként, egy nagyobb felület részeként látszódjanak. Ez a kereteken túlfutó geometria helyezi viszonyba a kiemelt részeket, amelyek együvé tartozását – felszín mögött futó másodlagos felület-jellegét – az aranyszín hangsúlyozza.

Az épület formáját a fentieken túl egy sajátos karakter megteremtésének igénye is alakította. Ez az igény – párosulva a méret mint tipológia[7] nyújtotta lehetőséggel -, nos ez az igény helyezi a házat az épület és a szobor határára, mely határhelyzet kulcsa a homlokzati lamellák által is erősített léptéktelenség. A léptéktelenség által felkínált elvonatkoztatás lehetősége kelti az érzetet, hogy a ház valójában nem csak egy iroda, hanem egy hatalmas méretű műtárgy; nem csak épülettest, hanem faragott szobor is egyben. Ezt a célt szolgálják a perforációk szinteket átfogó mérete is. A pillérekből és födémekből szerveződő tektonikai rendszert szándékosan eltakaró megoldás ez, ami kimozdítja az értelmezést a logikusnak tűnő fal-, ablak- és szintek jelei által determinált olvasatokból.

Az elvonatkoztatásban, az eltérő olvasatok vetemedéseiben (Bagi Zsolt) rejlő egyéni narratívák helyettesítik cégarculatot, és teszik így nevetségessé az egymondatos médiaüzenetet, elavulttá a logotípia-építészetet. Mely narratívák hiányában – hiába is magánjellegűek azok – elképzelhetetlen viszont a kommunikáció, elképzelhetetlen, hogy székházról beszéljünk.

Mely székházban szemmel láthatóan szeretnek dolgozni. A huszonegyedik századi irodaház-építészetében az ember, vagyis az munkahely használója kerül ugyanis a fókuszba[8]. A tehetséges munkavállalókért folytatott harc következményeként a mai irodákban a dolgozókat flexibilis munkatér szolgálja ki, ahol az irodisták megválaszthatják a számukra legkényelmesebb (és nem mellesleg leghatékonyabb) munkavégzés módját és helyben vehetnek igénybe különböző extra szolgáltatásokat. Mindez fordítva is igaz. A munkaerőpiacra kilépő Z-generáció számára fontosabb a környezet, a hygge, mint a pusztán anyagi természetű juttatások[9]. Az ezredforduló óta lezajlott paradigmaváltás következtében ráadásul a fenntartható környezet és -épület fogalmát is holisztikusabban szemléljük. A környezetre gyakorolt hatás és az energiahatékonyság mellett általában kap – és kapott itt is – kiemelt hangsúlyt a dolgozók egészsége és jó közérzete. Tekinthető mindez a szuperkapitalizmus cinizmusának, állítható mindez abba a sorba, amelynek egyetlen és kizárólagos célja a munkaerő mind hatékonyabb kihasználása, de ez a neomarxista felfogás nem befolyásolja azt, hogy itt ezekben a terekben – és konkrétan ebben a házban – jó dolgozni. Fitnesz-terem, hipszter-kávézó, utcakaja-étterem, ivókutak, tetőszauna, aerobik, futópálya, tematikus étterem, szabadsúlyos edzőpark a tetőn… Kár hogy építészteoretikusra nincs szükségük.

 

És végül

Szabó Levente több írásában is éles szemmel vette észre az irodaház-építészet egyik jellemző műfaji ellentmondását, amely a palotaszerű megjelenés és a generikus-variábilis használat kettősségében áll[10]. Vagyis, a műfaj legjava annak ellenére vállalkozik rendkívül komplex esztétikai-urbanisztikai program képviseletére, hogy tartalmi értelemben – akár egy színes szappanbuborék – üres. Amennyiben az építészetet két őseredeti természeti jelenség, a tér nélküli test – vagyis a hegy; illetve a test nélküli tér – vagyis a barlang emberkéz alkotta elegyének tekintjük, akkor ezen a skálán egy bériroda a szociális lakásokhoz, a kórházakhoz, a dormitóriumokhoz és a szállásépületekhez hasonlatosan: abszolút test. A hegy ősképzete. Annak egyenes ági leszármazottja. A Tiba Stúdió érdeme, hogy sikerült a műfaj elmozdítani erről a végállapotról. Mindezen túl a beruházás legnagyobb jelentőségét a budapesti urbanisztikai horizont tágításában látom. Egyrészt rendkívül tanulságos lenne a Hungária körút és a Váci út összehasonlító pszicho-geográfiai elemzése, utóbbi a poszt- neo- és későmodern stílusfolyam, előbbi pedig a sztereometrikus urbanisztikai tettek szempontjából. De még ennék is fontosabbnak tűnik, hogy a Hungária körút egy önálló értelmezési keretekkel bíró, kétdimenziós városi jelenség[11], amelynek beépítését nem felületként, hanem időben kibomló linearitásként kellene értelmezni. Skardelli György Kavicsa indítja itt el az utat szegélyező műtárgyak sorozatát, amely az irodaházakkal éppúgy folytatódik, mint a stadionokkal; éppúgy a Népligettel, mint a Planetáriummal és éppúgy a Müpával, mint ahogy a Rákóczi híddal. A sor elején és végén pedig – végre – ott fognak állni Budapest első felhőkarcolói tanúságot téve egy új urbanisztikai logika hitelessége mellett. De ez már egy másik történet.

 


[1] Molnár Szilvia: „Ez a fajta együttműködés mindenkinek szokatlan volt”, in: Octogon Architecture & Design, Melléklet, Special Edition, A Telekom és a T-Systems közös székháza, New Headquarters of Magyar Telekom and T-Systems Hungary, 2018, pp:15-19

[2] A kollektív forma, a csoportforma és a megaforma közötti különbségről lásd: Fumihiko Maki: Invsetigations in Collective Form, A special publication, Number 2, The School of Architecture, Washington University, St Louis, June, 1964, p: 5.

[3] A Reno Udvar helyszínén a kampusz- változatra Perényi Lóránt és Niczki Tamás; a fejlesztői változatra Bozsik Zoltán fogalmazott egy-egy javaslatot, a körúti helyszínen az osztott elrendezéssel Matúz Melinda, az összefogott variánssal Honti Viktória foglalkozott.

[4] Erről lásd: Karl Menger: Dimensionstheorie, B.G Teubner Publishers, Leipzig 1928; Karl Menger: „Über die Dimensionalität von Punktmengen, Erster Teil” in: Monatshefte für Mathematik und Physik, Heft 33, 1923, pp: 148–160. A wikipédia szócikke szerint: „A Menger-szivacs (…)egy fraktál, amelyet úgy kapunk, hogy egy kockát az élei harmadolásával 27 kisebb kockára osztunk, és elhagyjuk közülük azt a hetet, amelyik nem tartalmazza az eredeti kocka egyetlen élét sem, majd ezt az eljárást rekurzívan ismételjük a megmaradt kockákra. Nevét Karl Menger osztrák matematikusról kapta…”

[5] Újlaky-Gazdag István: „Építészeti bravúrok és vérbeli csapatmunka”. in:  Octogon Architecture & Design, Melléklet, Special Edition, A Telekom és a T-Systems közös székháza, New Headquarters of Magyar Telekom and T-Systems Hungary, 2018, pp:25-31.

[6] Az erősen deleuziánus gondolat szerint „… ha igaz, hogy egy részhalmaz csupán a keret és az újrakezdés pozitív jellegénél fogva kapcsolódik egyértelműen a képen kívüli térhez, ugyanúgy az is igaz, hogy egy akármennyire is zárt rendszer csak látszólag szünteti meg a képen kívüli teret, és a maga módján ugyanolyan döntő, sőt még döntőbb jelentőséget ad neki” – így a képen kívüli geometria akár látszólag folytatólagos, akár maszkszerűen veszi körbe, mindenképpen viszonyban áll az elkeretezett képpel. vö: Gilles Deleuze: „A mozgás-kép”, Budapest, Új Palatinus Könyves ház Kft, 2008, p: 25, idézi: Kőszeghy Flóra: Költőien lát az ember, Az építészeti formaalkotás kompozíciós eszközei a fotókivágás síkbeli, térbeli és időbeli lehetőségeivel, Kézirat, 2018, p: 30. skk.

[7] A kortárs magyar építészetet jellemző méretzavarról lásd, Wesselényi-Garay Andor: „Nézőpontok között: Az újpesti új Vásárcsarnok és Kulturális Rendezvényközpont”, in: Metszet: Építészet Újdonságok Szerkezetek Részletek, 2018/6, november/december pp: 10-17

[8] Honti Viktória, Kőszeghy Flóra, Mester Anita, Niczki Tamás, Beczner Balázs, Kócsó Dániel, Kecskeméti Csaba, Major József: Telekom Székház, Tiba Stúdió, kézirat, 2018.

[9] Libby Sartain, Mark Schuman: „Tehetségmágnesek – A kiválókat vonzó munkáltatói márka felépítése”. HVG Könyvek, 2010. „Az Y-generáció tagjai a munka élményének fogyasztói. Ugyanolyan kifinomult online folyamatokat várnak el álláskereséskor, mint az internetes vásárláskor, és ugyanúgy igénylik a márkanevet a karrierválasztás során, mint az áruk kiválasztásakor. Életrajzukat jó nevű szervezetek sorával szeretnék kitölteni, s közben legfőbb vágyuk, hogy értékes munkát végezzenek, hozzájáruljanak a világ javulásához és egyensúlyt teremtsenek munkájuk és magánéletük között. Emellett jó esetben szüleiktől további elvárásokat hoznak magukkal. Amikor kisgyerekként csapatsportokat játszottak, sokan közülük minden erőfeszítésért jutalmat kaptak, függetlenül a győzelem vagy vereség tényétől. Lehet, hogy ezek a szülők nem készítették fel őket arra, hogyan reagáljanak a vereségre. Nem meglepő, hogy munka közben ezek a fogyasztók úgy érzik, jogukban áll kikövetelni, amit akarnak. p:16 sk.

[10] Például: Szabó Levente: „Kvázi struktúra mint jelentésadási kísérlet: Új irodaház a Medve utcában”, in: METSZET: ÉPÍTÉSZET ÚJDONSÁGOK SZERKEZETEK RÉSZLETEK 2013/3, pp. 36-41

[11] Egyet lehet érteni Martinkó Józseffel, amikor így ír: „a Groupama Arénával (Streit Ágnes, 2013-2014), a népligeti Autóbusz-pályaudverrel (Lázár Antal 2001-2002), Hőnich-Cságoly-Szabó Népliget-Center irodaházával (2006-2010), illetve a jövőben várható további beépítésekkel a Könyves Kálmán körút Dunáig kifutó szakasza egyre inkább valódi urbanisztikai egységgé formálódik”. Martinkó József: „Nyitott szemmel és nyitott elmével”, in: Octogon Architecture & Design, Melléklet, Special Edition, A Telekom és a T-Systems közös székháza, New Headquarters of Magyar Telekom and T-Systems Hungary, 2018 p: 47.

A tanulmány PDF-ben (667,26 KB)