Simon Mariann: A hegyekben élő mesebeli óriások – A természet és a modern építészet

„Legyőzni a természetet vagy „belehelyezkedni” úgy, hogy átjárjon; a lényegre összpontosítva megragadni dialektikáját; geometrikusan elrendezni, vagy a kertet megművelve létrehozni a tökéletes természetet, a kiválasztott mikrokozmoszt, a földi paradicsomot, a vad természettel szemben az emberi élethez alkalmazkodó természetet; vagy nevelő céllal az emberi jóság és az igazság tükreként használni – ezek azok a szempontok, amelyekhez szépen sorban, pontos és kidolgozott építészeti válaszokat kell hozzárendelnünk.”

Vittorio Gregotti fenti, 1966-ban írt sorai építészet és természet viszonyának új megközelítésére utalnak.1 Bár a második világháborút követő két évtized a modern építészet számos problémáját vetette fel, az építészet – természet viszony valahogy kimaradt a kritikai diskurzusból. A kutatók és a gyakorló építészek egyaránt olyan témákkal foglalkoztak, mint a populáris kultúra, a művészi szabadság és hitelesség kérdése, a hely, az identitás, s miközben felfedezték a városi kontextust, mintha eszükbe sem jutott volna a természeti kontextus fontossága. A modern építészet humanizálásához az építészetelmélet felhasználta a szociológia, a pszichológia és az antropológia eredményeit, de a topográfia és az ökológia természetet is integráló szempontjai csak a hatvanas évek második felében jelentek meg.
Az alábbi írás témája a modern építészet és a természet viszonya a hatvanas évek hazai építészetében. A magyar építészet hol távolabb, hol közelebb volt a nemzetközi építészeti tendenciák fő sodrához, a háború után azonban az ideológia és az építészetelmélet a szocialista rendszerhez való tartozása okán tudatosan is megpróbálta azoktól leválasztani. A szocreál ötvenes évekbeli kötelező historizálása után így az építészek újult lelkesedéssel fordultak a modernizmushoz, ami a politika által is megtámogatva azt eredményezte, hogy a hatvanas évek végén a hazai építészeti gondolkodás mintegy 10 éves lemaradásban volt a nemzetközi trendekhez képest. Mindennek ismeretében különös figyelmet érdemel, hogy néhány új épület kapcsán építészet és természet viszonya, mint építészeti probléma nálunk is felbukkant az évtized végén, ráadásul a megszokottól eltérően széles körben vitatva és indulatokat kiváltva. Milyen szerepe volt a természeti környezetnek a hatvanas évek hazai építészetében? – erre a kérdésre keresem a választ két kiemelt épület építészeti, kulturális és napi sajtóban megjelent értékelései, valamint a korabeli építészetelmélet alapján.

A tanulmány PDF-ben (2,50 MB)