Simon Mariann: “Fordulatnak kell bekövetkeznie építészetünkben, jelentős fordulatnak”. Elmélet és gyakorlat 1949-1951

Magyarország második világháború utáni történetében 1948-at szokták a fordulat évének nevezni, a váltást a Szociáldemokrata Párt és a Magyar Kommunista Párt egyesüléséhez kötve. Minthogy azonban fordulatokhoz többnyire események sora vezet el, a történészek előbb az 1947 és 1949 közötti időszakot tették meg a fordulat éveinek, majd a kezdetet egészen a háború végéig kitolva 1944-től 1949-ig számították Magyarország szovjetizálását. A folyamat befejezése és záróakkordja az 1949 nyarán elfogadott alkotmány lett.
Ami a politikában, a gazdaságban és a kultúra egyéb ágaiban 1949-re elvégeztetett, az az építészet gyakorlatában és elméletében csak ekkor kezdődött meg igazán: az építészet szovjetizálása. Az építészi magánpraxis korlátozásával majd megszüntetésével párhuzamosan már 1948 nyarán megszületett a rendelet az első állami tervezőintézet megalapításáról, amely alig néhány hónap után háromfelé osztódva teremtett újabb helyet a kénytelen-kelletlen beáramló építészeknek, egyúttal tervezői bázist az immár egyedülivé váló állami megbízásoknak. A háború utáni tervek és épületek a modernizmus jegyében születtek, de az első komolyabb átépítések csak 1948 végére, míg az új épületek 1949 első felére készültek el. A hatalom ekkor szembesült a szakszerűség és a minőség jelszavával fellépő modern építészet produktumaival, s nem volt velük elégedett. A népi demokráciának látványos, erőt sugárzó, de mégis olcsó, mennyiségében produktív építészetre volt szüksége, az új épületek viszont ijesztően drágák voltak, minőséget vártak el az építőipartól, s ráadásul formailag is egy szűk (értelmiségi-polgári) réteg ízlését vitték tovább. Az építészet milyensége politikai és ideológiai kérdés lett: a követendő példa pedig a Szovjetunió historizáló-monumentális építészete.
Elmélet és gyakorlat 1949 és 1951 közötti története arról szól, ahogy a politika (és a politika építész képviselői) “rávezették” a tervező építészeket a szocialista-realista gyakorlat útjára – az építészek meg szépen, fokozatosan meggyőzték magukat a követendő irány helyességéről, keresve hozzá az elméleti indoklást, amely a saját számukra is kellő magyarázatot tudott adni a váltásra.

A tanulmány PDF-ben (1,06 MB)