Simon Mariann: Környezetébe jól illeszkedik – Elmélet és gyakorlat 1957-1963

A Magyar Építőművészet című folyóirat 1955 őszén közölte az utolsó szocreál épületet, ezt az időpontot a korszak lezárásának is tekinthetjük. A szocialista tartalom és nemzeti forma egységére épülő szocreál építészetet követően visszatért a modern – sajátos kontextusban felvetve néhány általános és helyi kérdést. Hogyan viszonyuljon a modern épület régi környezetéhez? Lehet-e a korszerű építészetnek nemzeti jellege? Hogyan valósítható meg a modern építészet eszközeivel a szocialista tartalom és nemzeti forma követelménye?

Amikor 1956 augusztusában kiírták a Pesti Vigadó helyreállítására és bővítésére a tervpályázatot, az építészek számára nyilvánvaló volt, hogy az új épületrész csakis modern lehet. Aki esetleg bizonytalankodott volna, annak a kiírás adott egyértelmű eligazítást: “Architektonikus, városképi és homlokzati kialakítás tekintetében azok a megoldások a legjobbak, ahol a pályázók korszerű formákkal keresik a műemlékekkel való harmonikus kapcsolatot. … Kívánatos, hogy mind a külsőben, mind a belsőben a műemléki és új rész – akár kontraszton, akár más elven alapulva – harmonikus kompozíciós egységet alkosson.”(1) A meghosszabbított beadási határidőre beérkezett pályázatok alapján a zsűri 1957 szeptemberében hirdetett eredményt. Az eseményről a Népszabadság címlapon számolt be, a tények és a nyertesek listájának közlése mellett egy fotón is bemutatva az első díjas tervet.

A tanulmány PDF-ben (2,66 MB)